Az utóbbi néhány évben egyre divatosabbá vált, hogy egyesek a lehető legjobban visszaszorított útiköltségekkel járnak be országokat. Ők a legjobb példák arra, hogy puccos szállodák és tengerparti koktélok nélkül is lehet világot látni. De vajon hogyan lehetséges ez?

Jól tudjuk, hogy egy utazás komoly költségekkel járhat együtt. Ilyenkor mindig kulcskérdéssé válik a közlekedés és a szállás megoldása, és akkor még nem is számoltunk az esetlegesen felmerülő költségekkel. Nagyon sokan vagyunk, akiknek meglenne az igényünk arra, hogy világot lássunk és élményeket gyűjtsünk, de vannak anyagi jellegű korlátjaink. Mindennek ellenére azonban sokan döntenek úgy, hogy az élmények begyűjtésének érdekében bevállalnak némi kényelmetlenségeket és találnak bizonyos alternatív megoldásokat.

Ők azok, akik útjuk során általában ott hajtják álomra a fejüket, ahová éppen befogadják őket, stoppolással vagy hosszú gyalogutakkal jutnak el egyik helyről a másikra és nem feltétlenül ragaszkodnak ahhoz, hogy éttermekben egyenek. Az ilyen utazók jellemzően összekalapozzák az utazásra szánt pénzt, illetve alkalmi munkákat vállalnak el az útjuk során. Például a helyiek angol nyelvre történő oktatása egy igen bevett szokás azok körében, akik Ázsiában vagy Dél-Amerikában barangolnak éppen. Az olyan helyeken, mint Kína, Thaiföld vagy Peru kifejezetten jellemző ez a pénzkereseti lehetőség.

A szezonmunkák is kiváló költségcsökkentők lehetnek egy utazásnál. Ausztráliai utak során nagyon jellemző az is, hogy az átutazók besegítenek a helybélieknek a cseresznyeszüret idején. De ugyancsak jó példa az új-zélandi ökoturizmus is, valamint az amerikai idénymunkák esete. Azok pedig, akik hosszabb ideig tartózkodnak egy adott helyen, jellemzően csatlakoznak a WWOOF-hoz (Willing Workers On Organic Farms), amelynek keretében mezőgazdasági munkákat végeznek ételért cserébe.

A minimális költségen való utazás műfaja az interneten is hódít, ugyanis az efféle utazok némelyike internetes celebbé növi ki magát, lásd a 27 éves fiatal lány, Cassie esetét. Ők rendszeresen blogolnak és teszik közzé élményeiket a közösségi hálón, amelyen keresztül akár még szponzorációkhoz is jutnak. Egy másik ilyen felkapott utazó egy Matt nevű fiatalember, aki blogján keresztül rendszeresen ad tippeket arra, hogy miként járjuk be a világot pénztárcabarát módokon. Egyik bejegyzésében kiemelt figyelmet szentel a közösségi gazdálkodásnak is, amely valóban korunk egyik legforróbb témája. Elmondása szerint a közösségi gazdálkodással könnyedén megkerülhető az amúgy kemény pénzeket igénylő, hagyományos turisztikai ipar.

Ahogy az elmúlt években tapasztalhattuk, tényleg óriási igény van a lakás, konyha- vagy autómegosztásra. Kétségkívül költséghatékonyabb valakinek a kanapéján elaludni, mint szállodába menni, illetve bepattanni egy éppen arra járó autós mellé ahelyett, hogy járgányt kéne bérelnünk vagy taxit hívnunk. Azonban, ha éppen mégis lenne alattunk valami, ami nem éppen egy luxusverda, de van két/ négy kereke, gurul és még a fék is fog rajta, könnyedén csökkenthetjük az útiköltségeinket azáltal, hogy közösségi futárként elfuvarozunk egy éppen útba eső csomagot.

Mindezek mellett sokan javasolják még azt is, hogy utazásaink során érdemes kapcsolatot kialakítani a helyi közösségekkel, majd rajtuk keresztül informálódni bizonyos dolgokról. Ha bele gondolunk, evidens, hogy a helyiek jobban tudják, hol érdemes vásárolni, melyek a legkedvezőbb árkategóriájú helyek, merre éri meg menni, mit érdemes megnézni. Arról nem is beszélve, hogy sokkal jobban megismerhetjük az idegen kultúrákat.

Az ilyen utak kedvelői rendszeresen emelik ki az anyagi korlátokból adódó szabadságérzetet is, még ha ez elsőre egy kicsit paradox módon is hangzik. Elmondásuk szerint a minimalizmussal együtt jár egyfajta megkönnyebbülés is, ugyanis nem azzal vagyunk elfoglalva, hogy mit vásároljunk és hol költsünk valójában felesleges dolgokra. A kényelem hiánya általában kigenerálja az emberből a megoldást, teszem azt vannak olyanok is, akik ahelyett, hogy szállodákba mennének, nomád módon építenek maguknak egy kunyhót. Kétségkívül más élmény, amikor egy erdei tábortűz mellett alszunk a szabadban és a folyóban mossuk a ruháinkat ahelyett, hogy a szobapincért faggatnánk a Wi-Fi jelszóról.

Ha összefüggéseiben nézzük a dolgokat, jól láthatóan megindult egy olyan tendencia, amely kicsit vissza repít minket az alaphoz. Akár a nagyon kezdeti alapokhoz is. A rohanó világban és az állandó kütyüorientáltságban sokan úgy vélik, hogy a társadalom tagjai folyamatosan elidegenednek egymástól. Ha most félre is tesszük az anyagi korlátokat, tényleg legitim formában él sokakban az igény, hogy egy tengerparti naplemente valós élmény legyen, nem csak egy lájk-gyűjtő hadművelet valamelyik közösségi hálón. Hasonló elvet követnek a közösségi gazdálkodás ékes képviselői is, miszerint, ha már kezünkben a technológia, akkor fordítsuk közhasznúra, és lássuk el egymást szállással, fuvarral, étellel vagy akár szállítsunk le egy-két csomagot. Egyszóval adjunk vissza valamit a társadalomnak.

Hozzáteszem, a luxusnyaralásnak is megvannak a maga gyönyörei. Efelől semmi kétség. Mindössze érdekes látni, hogy az világjárás műfaján belül is megindult egy teljesen új kategória, amely más fajta élményeket nyújt.