Luxus a platón
A múltheti platós kocsikat bemutató bejegyzésünkben összegyűjtöttünk néhány ritkaságnak számító, kevésbé közismert kisteherautót. Folytatva ezt a vonalat úgy határoztunk, hogy most olyan kisteherautóknak nézünk utána, amelyek hivatalosan nem léteznek, vagy csupán csak prototípus készült belőlük. Az összegyűjtött platós járgányok eredetileg mind luxusautókként jöttek a világra, azonban olyan vastag pénztárcájú gazdákhoz kerültek, akik némi átalakítások árán úgy döntöttek, urakhoz méltó módokon akarnak csomagokat szállítani.
BMW E30 Pickup Truck
Ki ne ismerné a BMW E30-as kódjelű 3-as sorozatát? Az autót, amely legendává emelte a BMW-t a sportszedánok világában, és máig a valaha gyártott egyik legnépszerűbb modell. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy 1986-ban a BMW megpróbálkozott egy M3 hajtotta E30-as platós kocsival…
Némi kutakodás után kiderült, hogy a BMW Motorsport úgy gondolta, hogy az M3-as egy kiváló alkatrésszállító lehetne az M-es divízió gyártelepén belül. A prototípus alapját egy kabrió E30-as adta, amelyet végül pickup-pá alakítottak. Az azt követő 26 évben a BMW M-es divíziója gyakran alkalmazta az autót az említett célra, majd 2012-ben nyugdíjazta az igen egyedi kisteherautót.
A motorháztető alatt egy 192 lóerős kétliteres motor volt, mígnem később megkapta az M3-asokban használt S14-es, négyhengeres motort. Ugyan E30-as pickup-ból mindössze egyetlen prototípus készült, sokakat inspirált arra, hogy megépítsék saját verziójukat…
Forrás: https://www.roadandtrack.com/car-culture/classic-cars/news/a30952/bmw-secret-e30-m3-pickup-truck/
Mercedes S-osztály Pickup Truck
A W126-os kódjelű S Merci a ’80-as évek egyik legikonikusabb luxusautója. Államfők, iparmágnások és üzletemberek kedvelt választása volt. Markáns, tekintélyt parancsoló megjelenése igazi csúcsragadozó benyomását keltette. A képeken látható példány egy 420SEL szedánként kezdte pályáját 1988-ban, majd később a floridai German Motorcars pickup-pá konvertálta.
A konverzió célja eredetileg az volt, hogy az ízig-vérig európai autót egy amerikai kisteherautó képére formálják. Az átalakítás során egy az egyben kivágták a hátsó utasteret a tetővel és az ajtókkal együtt, majd egy kézzel összerakott platót illesztettek ezek helyére. A nem éppen szokványos Merci kapott egy csinos, kék-ezüst kombinációs festést is. Belül nem sok minden változott, a műszerfal és az elülső ülések eredetiek. A pickup-ot egy 4.2 literes V8-as motor hajtja, amely 230 lóerőt tud. A sebességváltó egy 4 sebességes automata, az autó pedig hátsókerék hajtású.
Forrás: https://mercedesblog.com/we-already-got-a-mercedes-benz-pickup-truck-the-s-class-pickup-truck/
Rolls-Royce Silver Shadow Pickup Truck
Tweed zakó, esős idő, autózgatás az angliai tájakon. Leparkolunk kastélyunk bejárata előtt, a komornyik pedig esernyőt tartva rohan felénk, hogy kinyissa nekünk az ajtót. Kastélyunkba toppanva pedig töltünk egy pohárka Brandy-t, begyújtunk a kandallóba, majd a bársonnyal borított karosszékünkben hátra dőlve, amely felett ékes nemesi címünk díszeleg a falon, olvasgatni kezdjük Charles Dickens egyik művét. Igen. Felsoroltam körülbelül minden sztereotípiát, amely egy Rolls-Royce Silver Shadow nevének hallatán eszünkbe juthat.
Na de mi van akkor, ha Lord-ság ide vagy oda, szükségünk van egy szállításra alkalmas autóra anélkül, hogy le kéne adni a presztízsünkből? Hát alakíttassuk át kedvenc Silver Shadow-nkat egy platós kocsivá! A képen látható példányról keveset lehet tudni, pusztán annyit, hogy 1969-es évjáratú és eredetileg Kaliforniában kezdte pályafutását, majd 2005-ben Hollandiába került.
Forrás: http://www.rrsilvershadow.com/EGall/ERRPic1969SRX6733.htm
1976 Cadillac Mirage
A képeken látható Caddy eredetileg egy 1976-os Coupe De Ville-ként gördült le a detroit-i gyártósorról. A Mirage koncepciót egy Gene Winfield nevű formatervező ötlötte ki, aki kétszáz De Ville-t konvertált át. A gépháztető alatt egy TH400-as háromsebességes automataváltós motor lapul.
Elölről nézve elmenne akár elnöki limuzinnak is, hátulról azonban egy teljes értékű platóval büszkélkedhet a járgány. A plató 121x 243 centis és teljesen jól funkcionál. Egy De Ville átalakítása akkoriban 9000 dollárba fájt, tehát nagyon a zsebébe kellett nyúlnia annak, aki egy Cadillac pickup-ot szeretett volna a garázsába. Mivel rendkívül ritka darab, nem nagyon valószínű, hogy egyhamar mellénk parkolna egy ilyen valamelyik hipermarket parkolójában, vagy éppen egy ilyenne hoznák házhoz a rendelt bútorainkat.
Forrás: https://bringatrailer.com/listing/1976-cadillac-mirage-coupe-de-ville-based-truck-conversion/
1995 Lincoln Ranchero Town Truck
A Cadillac-hez hasonlóan a Lincoln is egy felsőkategóriás amerikai luxusmárka. Anno a Town Car volt a brand zászlóshajója, amelyre a képen látható platós kocsi is alapult. Ez egykori Town Car-t egy a Ford Ranchero-ra hajazó pickup-pá konvertálták és rásütötték a Town Truck nevet.
Alapvetően nem néz ki különösebben rosszul, azonban oldalnézetből elképesztően hosszúnak tűnik. Sokkal hosszabbnak, mint egy gyári Town Car.
Forrás: http://www.dailyturismo.com/2015/09/loony-labor-day-1995-lincoln-ranchero.html
Lexus LS400 Pickup Truck
Vagy nevezhetjük egyszerűen Lexaminonak, ha már úgyis a méltán híres Chevy El Camino pickup-ra próbál hajazni. Tény és való, hogy egy igen furcsa kisteherautót láthatunk a képeken… A ’80-as évek végén a Toyota a Lexus almárkát létrehozva robbant be a luxuskategóriába az LS400-zal. Az LS400 kétséget kizáróan az egyik legikonikusabb és legjobban sikerült luxuskocsi, amit valaha gyártottak. Megtalálható benne a kor szinte minden extrája és technológiai fejlettsége simán felvette a versenyt a német riválisokkal.
De vajon melyik LS400-ason dolgozó mérnök gondolta volna, hogy a művéből valaki egy platós kocsit csinál majd? Naná, hogy only in America!
Mindenképp érdekes installáció ez az LS400 pickup, azonban túl sok gyakorlati haszna nincsen, ugyanis a hátsó plató egy tömör üvegszálas karosszériaelem, pakolásra alkalmatlan.
Forrás: https://nationalspeedinc.com/the-lexamino-lexus-ls400-pickup-truck/
Porsche 928 Sports Pickup Truck. Hat kerékkel.
Az egyediség egy olyan kifejezés, amivel igen sokat dobálózunk mostanában. Legyen szó divatról, lakberendezésről, bármiről. De egy 928-as Porsche, amiből mindössze 2600 példány készült összesen, nagyon egyedi dolog tud lenni, amikor pickup kivitelben hív minket gyorsulásra a pirosnál álldogálva…
Miután a vállalkozó szellemű tulajdonos szó szerint lecsapta a valamikori 928-as farát, megtoldotta egy platóval, majd lefedte egy galvanizált, rozsdamentes acéllemezzel. Praktikusnak semmikép sem praktikus, de hát ilyen egy „csináld magad” beállítottságú német karosszérialakatos...
A 928-as eredetileg 5,4 literes V8-as motorral készült, azonban kedvenc német szerelőnk ezt egy 6,1-esre cserélte, mert hogy kicsire nem adunk. A hatkerekes Porsche csodával határos módon átment a műszakin, miután a Porsche vállalat is közbenjárt és áldását adta a projektre.
Ferrari 412 Pickup Truck
Az megvan, amikor beállít a szobafestő és egy Ferrari platójáról szedi le a létrát? Londonban még mindig szabadon járkál egy illető, aki úgy gondolta, csinál egy Ferrari El Camino-t.
Az olasz szépséget nem gyötörték agyon, csak mindössze lekaptak pár centit a tetőből, majd vájtak rá egy a luxus yachtokra emlékeztető, fapadlós rakteret. Emellett a felfüggesztésen is tuningoltak egy keveset a nagyobb teherbírás érdekében, elvégre mi másra való egy Ferrari, nem?
Ha ez még nem lenne elég, a motorháztető is kapott egy hot rod-okra emlékeztető duplacsöves légsűrítőt, illetve gombnyomással állítható a kipufogó morajlásának ereje. Elvégre mégsem mindegy, hogy hot rod parádén vagyunk, vagy London utcáin kocsikázunk egy szürke, őszi napon.
Forrás: https://jalopnik.com/the-worlds-one-only-ferrari-pickup-truck-is-really-qu-1580580991
A fentiekből jól látszik, vannak igen vállalkozó szellemű autósok, akik nagyon érdekes módokon képesek megtalálni a luxusautók és a kisteherautók keresztmetszetét. Minden szempontból érdekesek, az autósvilág pedig egy tipikusan olyan hely, ahol szinte csak a képzelet szabhat határt az egyedibbnél egyedibb daraboknak.